Tekla vagyok, bár azt hiszem, ezt nem volt nehéz megfejteni. Most megyek hetedik osztályba.
Hogy mik érdekelnek, és miket szeretek? Azt hiszem, ebből a kollázsból - ami egyben a blog fejléce is - jóformán minden kiderül. Akkor haladok sorban.
Az úszás egy nagyon kedves dolog számomra, hét évet úsztam, mostanra már sajnos csak hobbiként maradt meg, de legalább úgy megmaradt. A terveim között van, hogy újra elkezdek úszni, persze ez még tényleg nagyon a "terv-zónában" tart.Igen, az ott alatta egy gyros! Hát, ez van, imádok enni, a gyros pedig a kedvenc ételem.*q* Nem hagyhattam ki.
Harry, Hermione, Ron. Ezzel két dologra is célzok: hogy imádom a filmeket, rengeteg filmet nézek. A másik pedig az óriási Harry Potter imádatom: hivatásos Potterhead vagyok.
Alatta a foci: weheartiton nem találtam jobb képet a fociról, ami beillett volna a kollázsba: ezért tisztázom, hogy én abba a sportba koránt sem azt látom bele, ami a képen szerepel. Már tényleg, egészen pici korom óta szeretek focizni, és nézni is. A 2006-os VB-t már néztem. Oké, hogy 4 éves voltam, tehát sok mindent azért nem fogtam fel belőle, és még annyira nem is szurkoltam senkinek, de a 2010-es VB-n már óriási fan voltam.
Nagyon szeretem a zenét, ez is egy olyan dolog, ami régóta fontos az életemben. Óvodában is jártam "zeneovira", tehát már ott elkezdődött a zene iránti szeretetem. Leginkább az alternatív rock, hard rock, pop punk, indie rock, soul műfajokat szeretem, de a rap, nu metal, R&B és még sok minden szóba jöhet.
A gitár elég egyértelmű: gitározok, és nagyon szeretem! Elsősorban klasszikus gitáron játszok, de van country gitárom is, és azt is sűrűn nyúzom.
A két kis husky kölyök az állatok iránti szeretetemet jelképezi. Nagyon szeretem a kutyusokat, a delfineket, nyuszikat, zsiráfokat... Igazából a legtöbb állatot szeretem - és azért a legtöbbet, és nem mindet, mert például a pókok nem a szívem csücskei.>_<
Az alatta lévő kép azt mutatja, hogy a vizet is imádom, és nem csak úszni szeretek benne, hanem csak úgy lenni benne, hülyéskedni, labdázni... Egyszóval az egész életemet szívesen tölteném vízben - némi túlzással, hihi.
A könyvek is óriási megszállottságaim, nagyon szeretek olvasni. Fantasy (Harry Potter), disztópia (Az útvesztő), érdekesebb romantikus történet (Elakadó lélegzet), vagy bármilyen paranormális történet (A hollófiúk): ezek a kedvenceim, de mondhatni, hogy nagyjából mindenevő vagyok regények terén.
Az autókat is imádom, de autósportos családba születtem, szóval ez sem meglepő. A terepjárókat jobban kedvelem, mint a sportkocsikat. A kedvenc autóim a képen látható Cayenne mellett a Volkswagen Amarok, a Toyota Hilux, a Toyota Landcruiser és a Ford Ranger.^^
A fotózás is egy kedves hobbi számomra, de úgy tervezem, hogy erről lesz bővebb bejegyzés is, amiben
A röplabda pedig az utolsó: most ezt a sportot űzöm versenyszerűen, leigazolt játékosként. Nagyon szeretem, jövőhéten például edzőtáborba megyek. Várom már, hehe.
Ennyi bőven elég belőlem: nem vagyok én olyan érdekes ember. A blogon többfajta bejegyzéseket láthattok majd, ha valami téma elkezd érdekelni, írok róla, de fogok beszámolókat, válogatásokat írni, tanácsokat, inspirálóbb bejegyzéseket, érdekes történeteket fogok elmesélni, amiket átéltem... Egyszóval ez a blog mindenes lesz.
Remélem tetszeni fog! Én már nagyon izgatott vagyok.^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése